A budai Krisztinaváros szívében áll a Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplom. A XVII. század végén és a XVIII. század elején pestisjárványok tizedelték Buda lakosságát. Ekkor a budai Várban lakó módos polgár, Franczin Péter Pál kéményseprő mester fogadalmat tett: ha ő és családja megmenekül, elzarándokol az észak-itáliai Vigezzo völgy kegyhelyére, az ottani Vérehulló Szűzanya kegyképéhez. A kegykép másolatával gyalogosan tért vissza Budára, ahol fából fogadalmi kápolnát építtetett fából és a kegykép itt talált otthonra. Akkor még Vérkápolnának nevezték.
Az 1723-as tűzvészben leégett a kápolna, a kegykép azonban sértetlen maradt. Majd a kápolna ismét felépült és látogatott zarándokhely lett. XIV. Benedek pápa 1757-ben engedélyezte, hogy a Vérkápolna búcsúja ezentúl augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén legyen, és az ünnep nyolcadára a megszokott feltételek mellett teljes búcsút engedélyezett.
1795-ben új, jóval nagyobb templomra volt már szükség, amelynek alapkövét szeptember 13-án rakták le, és két év alatt készült el. A kegykép ismét a főhelyre került.
1811 és 1815 között készültek el a gyönyörű mellékoltárképek: Szent Anna, Fájdalmas Anya, Nepomuki Szent János és Mária Magdolna.
1821-ig a templom a vári plébániához tartozott, ferences szerzetesek látták el a lelkipásztori feladatokat. Ekkor önálló plébánia lett, Majsch Jakab volt az első plébános.
Itt tartotta esküvőjét a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István 1836-ban és az „anyák megmentője” Semmelweis Ignác 1857-ben.
A templomot 1940-ben egyedi technikával áthelyezték és bővítették, ekkor nyerte el mai formáját.
Itt megtekinthető egy archív híradó részlete a bővítésről.
A második világháború alatt Szabó Imre plébános, majd püspök, hősiesen állt hívei mellett a háború viszontagságaiban.
1993-ban Várhegyi István plébános megalapította a plébánia felügyelete alá tartozó Szent Gellért Katolikus Iskolát, amely 1997-ben 12 évfolyamossá vált.
A gimnázium és a templom közötti téren áll a főváros legrégibb Szeplőtelen Fogantatás szobra.