Testvérem! A Zsoltárok könyvében a 119-től a 133-ig tart a zarándok énekek gyűjteménye. A Biblia-magyarázók szerint ezekre a zsoltárokra az Úrba vetett bizalom a jellemző. Mai válaszos zsoltárunk a 122. Ennek 2cd verse a válasz: „Szemünk az Úrra tekint, amíg csak meg nem könyörül rajtunk.” A bizalom ebben a versben is egyértelműen megnyilvánul.
„Szememet hozzád emelem, hozzád, aki a mennyben lakozol.” Aki fölfelé néz, az nem tapad a földi dolgokhoz, az függetleníteni tudja magát környezetétől. „Íme, miként a szolgák szeme uruk kezére figyel.” Ismerjük a kifejezést: «lesni valaki szándékát, kívánságát». Ha szeretet-kapcsolat fűz Urunkhoz, ezt fogjuk tenni. Mégis jelentkezhet nehézség életünkben: „Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert igen elteltünk gyalázattal.” A szerető édesapa, ha gyermeke kiáltását hallja, megindul. Ezzel a bizalommal fordulunk mi is mennyei Atyánkhoz, aki bizonyára segít rajtunk. Az utolsó vers a nehézség mibenlétét írja le: „Túlságosan megtelt a lelkünk a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.” A komoly probléma nem a fizikai, anyagi rossz, hanem a gúny, a megvetés. Az Úr ezekben is tud segíteni.
Testvérem! A 122. zsoltár nagyon rövid, szinte az egészet elénekeltük a válaszos zsoltárban. Ezért a hozzá fűzött «zsoltároráció», találóan összefoglalja gondolatainkat: „Ki a mennyekben lakozol, hozzád emeljük szemünket, Isten, s könyörögve kérlelünk téged, hogy a kevélyek gúnyolódását megszégyenítve, SOKSZOR TAPASZTALT IRGALMASSÁGODAT KEGYESEN ADD MEG NEKÜNK.”

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.