Testvérem! A mai olvasmányban ezt halljuk: „Nyájam maradékát magam gyűjtöm össze” (Jer 23,3). Az ószövetségi Szentírásban gyakran találkozunk a képpel: Isten és népe között olyan a kapcsolat, mint a pásztor és bárányai között. A mai válaszos zsoltár – a 22. – ezt a gondolatot mélyíti el.
„Zöldellő mezőkön, terelget engem, csendes vizekhez vezet, és lelkemet felüdíti.” A víz – a sivatagos vidéken – az isteni áldás jelképe. Szent Ágoston egyenesen a keresztvízzel azonosítja ezt a forrást. „A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.” A legnagyobb veszedelemben, a halálban sem leszek egyedül. Minden veszélyben biztonságban vagyok az Úrnál, mert «nevelő vesszője» nem más, mint a tanítása,
a törvények. „Jóságod és irgalmad nyomon követ, életemnek minden napján.” Bizonytalanná tesz mindenkit, ha tartania kell valaminek a végétől. Isten jóságának és irgalmának azonban nem lesz vége. Miért lehetünk ebben biztosak? „Otthonom lesz az Isten háza, mindörökké szünet nélkül.” Az otthon az oltalom szimbóluma. Az Isten háza, az ő országa, ahol minden benne bízó otthonra találhat.
Testvérem! A 22. zsoltár a legrégebbi zsoltárok egyike. Mindannyian szeretjük imádkozni, mert a választott nép élményét tükrözi. Ők megtapasztalták, hogy az Úrhoz tartoznak, aki féltő szeretettel gondoskodik róluk. A zsoltár-válasz, ami a zsoltár első verse, ezt foglalja össze: „Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom.” NE CSAK SZÍVESEN IMÁDKOZZUK EZT A ZSOLTÁRT, HANEM ÉLETÜNKET IS EZ A TAPASZTALAT IRÁNYÍTSA!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.