A héten lesz Mihály atya temetése. Amikor a számunkra kedves személyek elvesztésével szembesülünk, még jobban el tudnak bizonytalanítani az olyan kérdések, amik Isten szándékára utalnak. Kétségtelen, hogy nem tudunk minden kérdésünkre választ találni a Szentírásban, de arra egyértelműen ad útmutatást az Isten, hogy hogyan viszonyuljunk a földi és az örök életünkhöz. A szüleink, nevelőink, lelkipásztoraink és jó barátaink, mint Isten küldöttei, ennek az isteni útmutatásnak a megértésében töltenek be meghatározó szerepet. Vegyünk példát Mihály atya és a többi Küldött életéből, törekedjünk mi is hitelesen tolmácsolni Isten bátorító szavait a körülöttünk élőknek, és ezáltal Pál apostol alábbi mondata még inkább szól nekünk is: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.”
József atya
A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.