Testvérem! Nagyon sok évvel ezelőtt megdöbbentő élményként olvastam a mai szentmise áldozási énekét. T. i. én így fejeztem volna be a mondatot: Életünket adni Krisztusért. De szent János apostol nem így fejezte be. A kommunióban ezt imádkozzuk: „Isten szeretetét arról ismerjük fel, hogy Krisztus az ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (1Jan 3,16). A szeretett tanítvány arra buzdít tehát bennünket, hogy ne viszonozni akarjuk Atyánk szeretetét, hanem tovább adni.
„Isten szeretetét arról ismerjük fel, hogy Krisztus az ő életét adta értünk.” A szeretet Isten világában elsősorban nem érzelem, hanem cselekedet. Megváltónk is szeretetét azzal mutatta ki, hogy értünk áldozta életét. De ez nemcsak múltbeli tény, hiszen Ő most is értünk adja önmagát az Oltáriszentségben. „Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért.” Ha keresztények, azaz Krisztus-követők vagyunk, hasonlítanunk kell Mesterünkhöz. Ehhez ad Ő erőt a szentáldozásban, hogy szeretni tudjuk testvéreinket.
Testvérem! Hitünk szerint a szentáldozásban Krisztus szívünkbe költözik, bennünk vesz lakást. Így természetes lesz számunkra, hogy – jó Pásztorunkhoz hasonlóan – az ajándékba kapott javakat tovább adjuk. JÉZUSOM! KÖSZÖNÖM, HOGY SZÍVEMBE TÉRSZ ÉS ERŐT ADSZ. KÖSZÖNÖM, HOGY HASONLÍTHATOK HOZZÁD. SEGÍTS, HOGY SZÍVESEN KÖVESSEM PÉLDÁDAT ÉS ÍGY SOKAKNAK MEGMUTASSAM AZ ATYA SZERETETÉT!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.