Testvérem! Ádvent az emlékezésnek is ideje. Emlékezünk az Ószövetségre, amikor az emberek még várták a Megváltó eljövetelét. A szentmiséről is azt mondjuk, hogy az emlékezés. Ezt könnyebben megértjük, ha fellapozzuk az Ószövetséget: „Emlékezzetek meg erről a napról, amelyen kijöttetek Egyiptomból” (Kiv 13,3). Ezt meg is tették a húsvéti vacsorán, amikor a legfiatalabb megkérdezte a legidősebbet: Ma mit ünnepelünk? Jézus is azt mondta az utolsó vacsorán: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). Amikor tehát a szentmisét bemutatjuk, – akaratának megfelelően – Mesterünkre emlékezünk.
Az Úrfelmutatás után az első (római) kánonban a pap így imádkozik: ‹Megemlékezünk ezért, Istenünk… Fiadnak, Krisztus Urunknak áldott szenvedéséről, a halálból való feltámadásáról, dicsőséges mennybemeneteléről.› Emlékezésünk központjában tehát a megváltás, a húsvéti három szent nap, a bűnből való szabadulás áll. De nem csak ezekre a dolgokra gondolunk. Urunk így mondta: „Az ÉN emlékezetemre!” Ez pedig az egész személyt, egész életét jelenti. Jézus életét végig kísérjük az egyházi év folyamán is. De a szentmise keretében is megtesszük ezt. (Pl. a karácsonyt – Urunk születését – is szentmisével ünnepeljük.) Egy-egy ünnephez eljutva fogom majd a szentmise megfelelő részeit veletek átelmélkedni.
Testvérem! A szentmise emlékezése más, mint a többi emlékezés. Az emlékezés általában felidézést jelent. DE A SZENTMISÉBEN AZ EMLÉKEZÉS JELENLÉVŐVÉ IS TESZI AZ ESEMÉNYT. Ne legyünk vakok, mint az emmauszi tanítványok. Nekik csak utólag lángolt a szívük. (Vö: Lk 24,32) Mi minden szentmisén örvendezzünk, hiszen itt meg is jelenik az, akire emlékezünk.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.