Mindenszentek ünnepe

Testvérem! Mai válaszos zsoltárunk alapján – ez a 23. – Mindenszentek ünnepét úgy képzelhetjük el, mint az üdvözült lelkek ünnepélyes bevonulását a mennyei szentélybe. Ezt a zsoltárt – több magyarázó szerint – Dávid akkor énekelte, amikor a Frigyládát ünnepélyesen bevitték a Jeruzsálemben felállított Szent-sátorba. Imádkozzuk most tehát Dáviddal együtt:
Az Úré a föld, és ami betölti, a földkerekség, s minden lakója.” Ez a mondat hitvallás a teremtő Isten mellett. Az üdvösség felé vezető úton ugyanis az első lépésünk a hit. (Vö.: Zsid 11,5k) „Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, s a vizek árján ő tartja szilárdan.” Ne zavarjon meg minket az ókori világkép, melyet Dávid ismert. Mi nyugodtan gondolhatunk az ősrobbanásra. Az üdvösségnek – a mennyei szentélybe való bevonulásnak – azonban más feltétele is van: „Ki mehet föl az Úr hegyére, ki állhat meg az ő szent helyén?” A zsoltár-oráció mondata segít megérteni ezt a sort: «Újíts meg minket ártatlan életre, hogy a megszentelődés hegyére a te vezetéseddel fölmehessünk.» „Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, akinek az esze nem jár csaláson.” Szent Ágoston szerint ártatlan az, aki cselekedeteiben nem botlik meg; tiszta szívű, aki gondolataiban nem vétkezik; és eszével az nem csal, aki mulandó dologhoz nem köti lelkét.
Testvérem! A zsoltár-válasz a zsoltár 6. versére utal: „Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Uram.” Az arc a lélek tükre. Isten mélységeit látja meg tehát az, aki meglátja Atyánk arcát. A SZENTEK – ISTEN HEGYÉN – MÁR MEGLÁTTÁK ISTEN ARCÁT.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.