Morandini Kristóf bejegyzései

Évközi 17. vasárnap

Testvérem! Jakubinyi érsek atya a «nyolc boldogságról» elmélkedve ezeket írja: «Jézusnál a boldogság sajátos értelmet nyer: boldog az, aki hittel fogadja az ő kinyilatkoztatását». A mai szentmise áldozási énekében így énekelünk: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” Jézus nekünk nemcsak szavaival, hanem életével is kinyilatkoztatást adott. Mesterünk irgalmasságot akart (vö.: Mt 9,13) és tiszta szívű volt (vö.: Mt 11,29). Mi is ezt tapasztalhatjuk meg az Oltáriszentséggel való találkozásban.
„Boldogok az irgalmasok.” Boros László szerint az irgalmasság három alapértéket foglal magába: 1/ Szeretetet, amely a másik baját bensőleg megragadja. 2/ Készséget, amely a részvét által egységre lép a másik emberrel. 3/ Akaratot, amely a másikon segíteni akar. Jézus a szentáldozásban erre tanít minket. „Boldogok a tiszta szívűek.” A szív a Szentírásban az Isten és az ember találkozásának a helye. Tiszta szívet csak a mennyei Atya tud bennünk teremteni (vö.: Zsolt 50,12). A szentáldozásban az Isten Fia helyet készít magának, hogy a Vele való találkozás gyümölcsöző legyen. «Az áldozás elválaszt bennünket a bűntől.»
(KEK 1393)
Testvérem! Ha hasonlítunk Urunkhoz, jutalmat is nyerünk. Nekünk is irgalmaznak és meglátjuk az Istent. Szükségünk van Isten irgalmára. Nagy öröm, ha eljuthatunk mennyei Atyánk elé. Ezen az úton vezet minket az Eucharisztia. J Ó P ÁSZTOROM ! A B ÁRÁNY MENYEGZŐJÉNEK BOLDOGSÁGÁRA VÁGYOM . H ADD TAPASZTALJAM MEG EZT A SZENTÁLDOZÁSBAN !

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Évközi 6. vasárnap

Testvérem! Életem egyik megrázó élménye a máriacelli templomban levő Szentháromság-ábrázolás. A szokásostól (galamb – szakállas bácsi – Krisztus a kereszten) annyiban tér el, hogy az Atya lehajol a kereszthez és megfogja Fia kezét. A mai áldozási éneket olvasva jutott ez az eszembe. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) A keresztáldozat – és ennek megjelenítése a szentmise – nem csak Jézus áldozata, hanem a mennyei Atyáé is.
A János evangélium itt szereplő mondatát magyarázva, egy protestáns szerzőnél olvastam, hogy ez «az Evangélium dióhéjban». „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” Az üdvtörténet alapja Isten végtelen szeretete. Az Atya nem csak kétezer évvel ezelőtt ajándékozta nekünk Fiát, hanem most is őt adja nekünk az Eukarisztiában. Erre csak egy lehet a mi válaszunk: a bizalom, a hit! „Aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Ne válogassunk Jézus tanításában. Erős hittel fogadjuk tehát minden szavát. Azt is, hogy «Ez az én testem… ez az én vérem…»
Testvérem! Itt érzékszerveink nem segítenek. Tudjuk: «Ez hitünk szent titka». De azt is tudjuk, ha nem esszük testét, nem lesz
örök életünk. (Vö.: Jn 6,53) KÖSZÖNÖM JÉZUSOM , HOGY ENNYIRE SZERETSZ ENGEM . EZ A SZERETET LEGYEN ÉLETEM VEZÉRFONALA . HITBŐL FAKADÓ SZENTÁLDOZÁSAIM EGYESÍTSENEK A TE SZERETETEDDEL MOST ÉS ÖRÖKKÉ .
[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Szentségimádás Iskolája a templomban

Készülünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ennek jegyében elindítjuk a Szentségimádás Iskoláját templomunkban is, Fábry Kornél atya ugyanilyen című előadás-sorozatának valóságos szentségimádáshoz kapcsolt levetítésével, hétfőnként este hat azaz 18.00 órai kezdéssel. Az első alkalom már most hétfőn, február 11-én lesz!

Szeretettel hívjuk és várjuk kedves Híveinket és távolabbról érkező Vendégeinket, mindenekelőtt pedig azokat a kedves Testvéreket, akik érdeklődésüket már név szerinti jelentkezésükkel is kifejezték!

A sorozathoz munkafüzet és könyv is tartozik; ezek beszerezhetők templomunk főbejáratánál is, a könyves pultnál.