Évközi 7. vasárnap, február 23. Könyörgő nap a világ éhezőiért

3. zsoltárhét Lev 19,1-2.17-18 – 1Kor 3,16-23 – Mt 5,38-48

Testvérem! Nagyböjt előtti utolsó vasárnap Egyházunk könyörgő napot tart a világ éhezőiért. Az «egyetemes könyörgésben» gyakran imádkozunk ehhez hasonló közös, fontos ügyeinkért. Ma ezért választottam a szentmise Ige-liturgiájának záró részét. Itt kéréseinkkel bizonyítjuk, hogy a magunk erejével képtelenek vagyunk megvalósítani azt, amit Isten üzenetében megismertünk. (Vö.: Jn 15,5)
A II. Vatikáni Zsinat kívánsága: „Az evangélium és a homília utáni «egyetemes könyörgéseket», más szóval a hívek könyörgését, helyre kell állítani.” (SC 53.). Ennek az imának az eredete visszanyúlik az apostoli korra. „Végezzetek imát, könyörgést… minden emberért, a királyokért és az összes előljáróért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk” (1Tim 2,1k). A II. században szent Jusztínusz tanúskodik az egyetemes könyörgés létéről. A VI. sz. körül elmaradt a római liturgiából, csak a nagypénteki ünnepélyes könyörgés őrizte meg ezt az imát napjainkig. (Érdekes, hogy szövegében alig van utalás a nagypénteki, ill. a húsvéti liturgiára.) A hívek könyörgésében az Egyház és a világ egyetemes szándékaiért könyörgünk. (A dicsőítő, hálaadó ima stb. nem ide való.) A RMÁR 46. pontja meghatározza a szándékok sorrendjét is: 1/ az Egyház szükségletei, 2/ a közhatalmat gyakorlók és az egyetemes közjó, 3/ a különféle szükséget szenvedők, 4/ a helyi közösség. Ezt az imát szabad alkalmazni az aktuális helyzethez, de sohasem lehet benne túlsúlyban az egyéni kérés.

Testvérem! Mi bízunk az ima közös erejében. Vianney szent János hasonlata jut az eszembe. A SZALMA A TARLÓN CSAK FÜSTÖLVE ÉG, DE HA EGY HELYRE ÖSSZEGEREBLYÉZZÜK, AKKOR ÉGRE CSAP A LÁNGJA. Mindig ezzel a lelkülettel kapcsolódjunk az egyetemes könyörgésbe!

[M.a.]