Nagyböjt 1. vasárnap

Testvérem! Nagyböjt elején Anyaszentegyházunk bűnbánatra is szólít. Ennek egyik szép megfogalmazása, hogy járjunk a helyes úton. (Az evangéliumban Jézus ellen áll a kísértésnek, az olvasmányban Isten szövetséget köt Noéval.) A mai válaszos zsoltár, mely a 24. zsoltár részlete, háromszor is említi az «utat». Szent Ágoston zsoltár-magyarázata szerint nekünk Jézus útján kell járnunk. Ő két úton érkezik hozzánk: az első a könyörület útja, a második az ítéleté.
Az első út a barátságosabb. „Uram, minden utad irgalom és hűség azoknak, kik szövetséged törvényét megtartják.” Igen, az Úr első érkezése ilyen volt. Mi is igyekezzünk az irgalom és a hűség útján menni. „Az Úr igazságos és jóságos, ezért a bűnösöknek is utat mutat.” A bűnös is számíthat segítségére. Nem vall szégyent, rátalál a jó útra. „Az alázatost a jóban vezérli, a szelídet útjára tanítja.” Szent Ágoston Isten útját az édes igához és könnyű teherhez hasonlítja (Vö.: Mt 11,29k), mert Jézus ezzel kapcsolatban mondja magát szelídnek és alázatos szívűnek. Aki szeret, az tudja ezt megérteni.
Testvérem! Most nagyböjtben igyekezzünk ezen, az első úton, az irgalom és könyörület útján előbbre jutni! Ha ez sikerül, akkor nem kell a másikra rálépnünk, nem kerülünk elítélésre. LEGYÜNK BÁTRAK, VEGYÜK MAGUNKRA JÉZUS IGÁJÁT ÉS TANULJUNK TŐLE!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.