Horváth Ágoston bejegyzései

Nagycsütörtök, szentmise az utolsó vacsora emlékére

Testvérem! Nagycsütörtök az első szentmise, az utolsó vacsora emléknapja. Ma ezért a szentmise csúcspontjáról, az átváltoztatásról elmélkedjünk. Ennek szövege nem egyezik meg egészen a Szentírásban találhatóval. A tudósok ezt azzal magyarázzák, hogy a liturgia szövege régebbi a Szentírásnál. Az elfogadott szövegen pedig már akkor sem volt szabad változtatni. Az elbeszélő rész után a pap személye teljesen háttérbe szorul. Krisztus maga változtatja át a kenyeret és a bort. Ő a másnapi áldozatára is utal: „Ez a vér … kiontatik…” Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a szimbolikus magyarázók az átváltoztatásban mindig az Üdvözítő halálának jelképét látták. Hiszen akinél a test és a vér külön van, az halott. Jézus a szentségi színek alatt valóságosan megjelenik oltárainkon. Ennek komolyan vétele a tiszteletadás egyre több formáját indította el a szentmisében. Először csak a kis Úrfelmutatást ismerték, ami a kánon végén van. Csak a XIII. században vált általánossá a test és a vér külön felmutatása. Ebben az időben kezdenek el csöngetni is. A tömjénezést a XIV. században vezették be. V. Pius pápa 1570-ben rendelte el, hogy a pap hajtson térdet. Ilyenkor harangozni is szoktak, hogy az otthon maradottak is értesüljenek róla: Jézus eljött közénk!
Testvérem! Ezalatt hogyan viselkedjünk? Aki tud, az térdeljen. Aki nem tud, az tiszteletét felállással mutassa ki. De az Úrfelmutatásban ne csak a hitből fakadó imádás lehetőségét lássuk. Vegyük észre, a pap a feláldozott Bárányt mutatja be az Atyának. Tegyük mindannyian ezt, és mutassuk ki ezzel, hogy a szentmisében az áldozatbemutatás az elsőrangú feladat, a színek imádása csak ezután következik.

[†M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Urunk szenvedésének vasárnapja, virágvasárnap

Testvérem! Virágvasárnap liturgiájához egyértelműen hozzátartozik a «hozsanna» felkiáltás. Eredeti jelentése: „Segíts hát!” vagy „Légy üdvösségünk!” Ebből a könyörgő szóból később Istent, vagy a királyt köszöntő diadalkiáltás lett: „Üdv neked!” Sem a latin, sem a görög liturgia nem fordította le ezt a szót, hanem héber alakjában megőrizte, mert sokkal több a tartalma, mint az eredeti jelentése. (Elgondolkodhatunk a „Dicsőség a magasságban” és a „Hozsanna a magasságban” kifejezések hasonlóságán.)
A tömeg, amikor Virágvasárnap a szamárháton bevonuló Jézust köszönti (Vö: Mt 21,9), igazából a zsoltár imádságát idézi. (Vö: 117,25k) A mai nap liturgiájában ez így hangzik fel: „Hozsanna, Dávid fia, néked: … A nép vígan áldja királyát: Hozsanna a magasságban.” Jézus azért jött a szent városba, hogy meghaljon az emberekért. Minden szentmisében, mielőtt Krisztus áldozata megjelenítődik, elhangzik az ének: „Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr nevében. Hozsanna a magasságban.” Ekkor a virágvasárnapi bevonulásra emlékezve, köszöntjük a köztünk megjelenő Üdvözítőt. Testvérem! A hagyomány szerint I. Sixtus pápa (†128) rendelte el a «hozsanna» éneklését. A II. század második negyedében keletkezett Didakhé is említi már: „Hozsanna Dávid Istenének. Aki szent, jöjjön, aki nem az, térjen meg!” (X. 6) Kísérjük el Jézust szenvedése útján. Engedjük őt egészen közel magunkhoz. Érkezzék meg mindennapi életünkbe is.

[†M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Nagyböjt 5. vasárnapja

Testvérem! A húsvéti szent három naphoz közeledve, ami Krisztus földi küldetésének csúcspontja, a szentmise legkiemelkedőbb részéről, a kánonról szeretnék röviden megemlékezni. „Ennek az imádságnak az az értelme, hogy az egész közösség csatlakozzék Krisztushoz Isten csodás tetteinek magasztalásában és az áldozat felajánlásában” (RMÁR 54.). Ma ennek a résznek a hivatalos neve: Eukarisztikus ima. Ezzel is a hálaadásra utalunk, hiszen Urunk is nagy hálaadó imádság közt alapította meg az Oltáriszentséget az utolsó vacsorán.
Jézus parancsa így szólt: „Ezt tegyétek!” A papnak tehát Krisztus helyében kell eljárnia. Ennek legősibb leírását Szt. Jusztin (+165) I. Apológiájában találjuk: „Imánk befejezésekor kenyeret, bort és vizet hoznak oda, s az elöljáró – amennyire az erejéből telik – imát és hálaadást mond, és a nép ráfeleli az Ámen-t” (LXVII.5.). Eleinte tehát szabad imádság keretében ismételték meg Jézus alapító szavait, de már a III. század elején állandó alakkal találkozunk. A latin liturgiában a VI. századtól 1970-ig csak a «Római (vagy 1.) kánont» imádkozták. A liturgikus reform óta, hál’ Istennek, a pap több eukarisztikus ima közül választhat. A liturgikus rendelkezések segítenek a választásban: „A 2. inkább köznapra való. … A 4. az üdvtörténet teljesebb összefoglalását nyújtja” (RMÁR 322.).
Testvérem! „Az eukarisztikus ima megköveteli, hogy mindenki tisztelettel és csendben hallgassa, illetve a beiktatott akklamációkkal vegyen részt benne” (RMÁR 55.). Igyekezzünk így bekapcsolódni a kánonba, hogy megvalósulhasson Jézus kijelentése: „Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn 12,32)

[†M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Nagyböjt 4., Laetare vasárnapja

Testvérem! A Zsinat előtt még így tanultuk az Egyház parancsai között: „Vasár- és ünnepnap szentmisét becsületesen hallgass!” Ma a Kódexben ezt olvassuk: „Vasárnap és más kötelező ünnepeken a hívők kötelesek szentmisén részt venni” (1247. kánon). Az első megfogalmazás szerint a szentmise egy előadás, amit meghallgathatunk. A második szerint a hívő tevékeny közreműködő, aki részt vesz a szentmisén.
Múlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a szentmise Krisztus áldozatának a megjelenítése. Ha helyesen kapcsolódunk bele, akkor mi is áldozat bemutatók leszünk. Mi szeretnénk magunkat Istennek átadni, de ez értéktelenségünk miatt lehetetlen. Avilai Szent Teréz ezt így fogalmazza meg: Teréz önmagában semmi, de Teréz és Jézus a minden. Önmagunk és áldozataink úgy lesznek értékesek, ha Jézussal egyesülünk, a szentmise áldozatba belekapcsolódunk. Valóban megtehetjük ezt, hiszen Szent Péter így ír első levelében: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok” (2,9).
Testvérem! Most – nagyböjtben – igyekszünk önmegtagadásokat, áldozatokat vállalni. Vigyük ezeket magunkkal a szentmisére és a kenyérrel, borral együtt helyezzük az oltárra. Így ezek is végtelen értékűvé változhatnak. Valósítsuk meg a Liturgikus rendelkezés gondolatát: „A szeplőtelen áldozatot nemcsak a pap keze által, hanem vele együtt felajánlván tanulják meg önmagukat fölajánlani és napról napra váljanak eggyé Istennel” (SC 48.). Így a szentmise valóban a mi áldozatunk is lesz, akkor is, ha csak lélekben lehetünk jelen!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.