Testvérem! P. Parsch OSA (+1954) – a XX. sz. nagy liturgikusa – könyvében olvastam: «Az áldozási ének az első időben a hívők körmeneti éneke volt, mely alatt a szent lakomához felvonultak s a rendeltetése a hívőknek az áhítatos hangulatban való megőrzése volt.» Mai énekünk is ebben segít, mert figyelmeztet: ha áldozunk, Megváltónkkal találkozunk. Ő, „Krisztus szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek.” (Ef 5,2)
Ha Jézussal találkozunk, bennünk is ugyanannak a lelkületnek kell kialakulnia, ami benne volt: „Krisztus szeretett minket.” Nála jobban senki sem szeret bennünket. (Vö.: Jn,15,13) Ezt egyértelműen bizonyította azzal, hogy „odaadta magát értünk.” Görgey Gábor Egy vacsora anatómiája c. versében megrázóan vési ezt lelkünkbe: «mely értetek – értitek? – értetek». Mennyei Atyánk elfogadta ezt az áldozatot, – a jó illat erre utal – mint annak idején Noé áldozatát. (Vö.: Ter 8,21) „Jó illatú áldozati adományként az Istennek.” Szent Pál a 2. Korintusi levélben is beszél jó illatról és halotti szagról is. (Vö.: 2,14kk) Nem kétséges, hogy melyiket válasszuk.
Testvérem! Ez a szeretet él bennünk? Mi is életünket adnánk Urunkért és testvéreinkért? Ha igen, mi is jó illatú áldozatok leszünk Isten előtt. MESTEREM! LÉGY VALÓBAN AZ ÉN MESTEREM! HASONLÍTSAK HOZZÁD. AMIKOR SZENTÁLDOZÁSHOZ JÁRULOK, ALAKÍTS RAJTAM SZERETETEDDEL. BÁR NEM ÉRTEM, DE KÖSZÖNÖM, HOGY ÉRTEM ADTAD MAGADAT.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.