Testvérem! A választott nép liturgiájában nagy ünnepeken igen gyakran az ún. «Hallel zsoltárokat» (112-117) énekelték. (Ezt tették a húsvéti Bárány-lakomán is.) E zsoltárok fő gondolata az Isten-dicsőítés és a hálaadás. Egyházunk – tanulva az ószövetségi választott néptől – legnagyobb ünnepünkkor, Húsvét ünnepén, az utolsó «Hallel zsoltárt» énekli válaszos zsoltárként.
„Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: az Úrnak jobbja fölemelt engem.” A fölemelés, a feltámadás Isten műve. Az Úr a bűn méregfogát, a halált is legyőzte; visszahívta Jézust a halálból. Ez ránk, Krisztusban hívőkre is igaz. (Vö.: Jn 11,25) Ha Krisztust követjük, mi is hirdetjük a feltámadást, az örök életet. „Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr nagy tetteit.” A következő verset többször is idézi az Újszövetség: „A kő, amelyet az építők félredobtak, íme, az vált szegletkővé.” Az építők itt a választott nép elöljáróit jelentik. Ők alkalmatlannak tartották, mégis Jézus fontossá, szegletkővé vált Isten országában. (Vö.: Ef 2,20)
Testvérem! Az utolsó «Hallel zsoltár» következő verse így hangzik: „Mindezt az Úr vitte végbe, csodálatra méltó a mi szemünkben.” Az Atya tette ezeket, valóban van miért hálát adnunk. Az Úr cselekedete igazán csodálatra méltó, tehát dicsőítenünk kell Őt. HÚSVÉT ÜNNEPÉN NE CSAK IDÉZZÜK A «HALLEL ZSOLTÁRT», HANEM ALAPGONDOLATA SZERINT DICSŐÍTSÜK ISTENT ÉS ADJUNK IS HÁLÁT NEKI!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.