Testvérem! Jézus keresztségével kilép a hétköznapok
szürkeségéből, az ismeretlenség homályából. Az áldozati adomány
előkészítése után nekünk is el kell szakadnunk a mindennapi dolgoktól.
Rá kell hangolódnunk a misztériumra. A szentmisében ezt a lépést a
prefáció, hálaadó ima segíti. Ma erről elmélkedjünk.
A hálaadó imát megelőző felkiáltások már a II. sz. végén ismertek
voltak. Jeruzsálemi szent Cirill (+386) az «Emeljük föl szívünket»
felkiáltásról így ír: “Istenre kellene ugyan minden időben gondolnunk, de
mivel az emberi gyarlóságunk miatt lehetetlen, legalább ebben a
magasztos órában tegyük meg azt hiánytalanul.” A következő felszólítást
(«Adjunk hálát…» = Eukarisztia = szentmise) valószínűleg így értették:
«Ünnepeljük a szentmisét (hálaadást)!» Maga a prefáció általában három
részből áll. 1. Általános hálaadás, ami költői szóhalmozással kezdődik
és legtöbbször “Krisztus, a mi Urunk által” mondattal fejeződik be, hiszen
az egész liturgia Jézus, az egyetlen közvetítő, által jut el az Atyához. 2. A
napi, ünnepi, különleges hálaadás indoklása. Ma pl.: “A galamb
képében leszálló Lélek tanúságot tett arról, hogy Krisztust, a te szolgádat
az öröm olajával fölkented, és a szegényekhez küldted az üdvösség
jóhírével.” 3. Bekapcsolódás az angyalok énekébe, ami átmenet a
«Szent vagy»-hoz.
Testvérem! A legrégibb misekönyvben még minden szentmisének
külön prefációja van. Nagy szent Gergely pápa (+604) csak tizet
engedélyezett. A II. Vatikáni Zsinat óta igen sok régi, értékes prefációt újra
imádkozunk. Ez “azt a célt szolgálja, hogy a hálaadás eszméje az
eukarisztikus ima keretén belül sokféle módon ragyogjon fel, és
hogy az üdvösség misztériumának különféle szempontjai teljesebb
fényben álljanak elénk.” (RMÁR 321.)ÉLJÜNK A HÁLAADÓ IMA GONDOLATAIVAL, HOGY LEGALÁBB EKKOR HIÁNYTALANUL ISTENRE GONDOLJUNK.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.