Évközi 23. vasárnap

Testvérem! A 145. zsoltár, ami a mai válaszos zsoltár, az első az egész zsoltáros könyvet lezáró hat dicsőítő zsoltár közül. A hat zsoltár mindegyikét alleluja keretezi, ezért a zsidó hagyomány «kis hallel»-nek nevezi. Alapgondolatuk az Isten dicsőítése, mely a teremtményeknek, vagyis nekünk, embereknek is, állandó feladatunk.
A zsoltár eleje ezért így szól, ahogyan a válaszban is énekeljük: „Áldjad, lelkem, az Urat, dicsőítsed az Istent!” Ha az örök életre, Istennel való együttlétre gondolunk, akkor természetesnek érezzük ezt a felszólítást. De rá kell ébrednünk arra – ebben segít minket ez a zsoltár is -, hogy Istent dicsőítenünk kell a hétköznapokban is megtapasztalt jóságáért, szeretetéért. „Az Úr megnyitja a vakok szemét, az Úr fölemeli azt, aki elesett.” Itt nemcsak a csodákra gondolhatunk, hanem arra is, hogy Atyánk pl. az orvoson, vagy szeretteinken keresztül is segíthet minket. A zsoltáros más okra is felhívja a figyelmünket, hogy miért dicsérhetjük az Istent: „Az Úr szereti az igaz embert, a jövevényt megvédi.” Gondviselőnk közel van az igaz emberhez. A jövevényt, aki a legkiszolgáltatottabb, gondjába veszi.
Testvérem! A mai olvasmányban Izaiás próféta a messiási országról beszél. Erre jellemző, hogy Isten gyógyítja az embert. (Vö.: a mai evangélium.) A 145. zsoltárt is – ebben az értelemben – messiási zsoltárnak szokták nevezni. Alapgondolata ugyanis, hogy Isten mi minden jót tesz velünk. A zsoltár tanítását követve akkor fogjuk Istent szívvel-lélekkel dicsőíteni, ha saját életünkben is felfedezzük ezeket a jótetteket. TÖREKEDJÜNK ERRE, GYAKRAN DICSŐÍTSÜK GONDVISELŐ ATYÁNKAT!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.