Évközi 26. vasárnap

Testvérem! Ma Szentírás vasárnapja van. Jézus a Bibliát «a törvény és a próféták» kifejezéssel említi. (Vö.: Mt 11,12) Mai válaszos zsoltárunk (18.) Isten törvényéről énekel. A 18. zsoltár második felét «bölcsesség himnusz»-nak is nevezik, mert a szövetségkötésből fakadó követelményeket sorolja fel. Az erről való elmélkedés segítsen minket is közelebb a Szentírás megértéséhez.

„Szolgád, Uram, tanul belőlük, bő jutalmat ád megtartásuk.” Szent Ágoston erről a versről elmélkedve mondja: A törvény édes, «és ezt a szolgád nem szavakból, hanem megtételükből tapasztalja.» A tettek tehát az igazán fontosak, nem a szavak. „Ámde ki veszi észre a tévedést? Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem!” A bennem lapuló helytelen kívánságokról van itt szó. Ezektől csak Jézus szabadíthat meg minket. Ezért folytatja így a zsoltáros: „A kevélységtől őrizd meg szolgádat, hogy ne uralkodjék rajtam.” «Minden bűn kezdete ugyanis a kevélység.» (Sir 10,14) Ezt a bűnt is csak az Úr segítségével kerülhetjük el. „Tiszta leszek akkor egészen, a nagy bűnöktől megtisztulok.” Erre utal szent Jakab is: «Isten a kevélyeknek ellen áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.» (4,6) Legyünk tehát tiszták, azaz alázatosak.

Testvérem! Ha a Bibliáról elmélkedünk, mindig tartsuk szemünk előtt a mai zsoltár-választ: „Az Úr végzései igazak, megvidámítják a szívet.” A Szentlélek az, aki megvidámítja szívünket – magyarázza szent Ágoston. Köszönjük meg Mesterünknek, hogy a Szentlélek által kapott törvények nem gúzsba kötnek, hanem boldoggá tehetik életünket.                                     [M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.