Testvérem! Mai áldozási énekünket a 30. zsoltárból idézzük. Ennek a zsoltárnak a felirata így hangzik: «Üldözött ember bizakodó imádsága». Ezért nem csodálkozhatunk azon, ha egy protestáns szerző zsoltár-magyarázatában ezt olvastam: «Az ember gyenge önmagában, elveszne Isten segítsége nélkül. … A bajban lévő ember örök joga az, hogy jajonghat, nyöghet». Erre gondolva imádkozzuk mai részletünket: „Szolgád fölé ragyogtasd fel arcodat, irgalmasságodban szabadíts meg engem. Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak, hiszen téged hívlak!”
Szent Ágoston a 30. zsoltárról hosszasan elmélkedik. Ma a gondolatokat tőle idézem. „Szolgád fölé ragyogtasd fel arcodat.” «Azt jelenti, hogy mutatkozzék meg, hogy hozzád tartozom.» Ezt az összetartozást fejezem ki azzal, ha áldozom. „Irgalmasságodban szabadíts meg engem.” «Nem azért (hallgass meg) mert én méltó vagyok rá, hanem azért, mert te irgalmas vagy.» Ez eszünkbe juttatja, hogy az Oltáriszentség a gyengék, a betegek orvossága. „Uram, ne hagyd, hogy szégyent valljak, hiszen téged hívlak!” «Istent akkor hívod segítségül, amikor magadba hívod Istent. Ezt jelenti segítségül hívni Őt, magadba hívni Őt, valamiképpen a szíved házába invitálni Őt.» Hogy ez valóra válhasson, Jézus velünk maradt az Eukarisztiában.
Testvérem! Nem mindegy, hogy miért akarok Istennel találkozni. Ha a nyereség a fő gondolatom, szégyent vallhatok. Ha áldozni megyünk, Jézust keressük, ne a saját előnyünket. URAM JÉZUS, TELJES BIZALOMMAL FORDULOK HOZZÁD. HISZEM, HA AZÉRT ÁLDOZOM, MERT TÉGED SZERETLEK, TE NEM HAGYOD, HOGY SZÉGYEN ÉRJEN.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél legújabb száma itt érhető el.