1. zsoltárhét     Iz 58,7-10 1Kor 2,1-5 Mt 5,13-16

Testvérem! Szent Máté evangéliumában olvassuk Jézus figyelmeztető szavait: „Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt” (10,12)! Nem hiszem, hogy Mesterünk csak jól neveltségre oktatta volna ezzel tanítványait. A köszöntés, ha elfogadják, közösséget teremt. A szentmise elején is találkozunk egy köszöntéssel. A RMÁR 28. pontja erről a következőket írja: „A pap az egybegyűlt közösség köszöntésével figyelmeztet az Úr jelenlétére. Ez a köszöntés és a nép válasza érzékelteti az összegyűlt Egyház misztériumát.”
A köszöntés három lehetséges formája közül ma a legrégebbiről szólnék. Boóz köszönti így az aratókat: „Az Úr legyen veletek” (Rút 2,4)! Az Úr angyala hasonlóan köszönti Gedeont: „Az Úr veled, hős vitéz” (Bír 6,12). Számunkra az Úr megnevezés Jézust, az Isten Fiát jelenti. Ugyanakkor ez a köszöntés az angyali üdvözletet is eszünkbe juttatja: „Az Úr van teveled” (Lk 1,28). Mária igenjére az isteni Ige belépett a világunkba. Megvalósult a várakozás: Emmánuel (velünk az Isten). A szentmisén azért veszünk részt, hogy az Úr beléphessen a mi életünkbe, és a hétköznapokban is velünk maradjon. FOGADJUK ŐT MÁRIA HITÉVEL, HOGY MI IS MEGÉLJÜK, HOGY VELÜNK AZ ISTEN.
Testvérem! A szentmisében még háromszor halljuk ezt a köszöntést. Mindig a komolyabb részvételre szólít fel. Az evangélium előtt: vegyük komolyan, hogy ez Mesterünk üzenete. A prefáció előtt: az áldozatban is legyünk együtt Urunkkal. A szentmise végén ez elköszönés: maradjon veletek! Hála legyen Istennek azért, hogy ez az ősi köszöntés a szentmisében és mindennapjainkban is valósággá válhat. 

M.a.