Húsvét 6. vasárnapja, tömegtájékoztatási világnap

Testvérem! A húsvéti idő második felében gondolataink már Mesterünk végleges búcsúzása és a Szentlélek eljövetele körül időznek. Mai áldozási énekünkben is – ami az „A év” erre a vasárnapjára eső evangéliumának kezdő sorai – ezek a gondolatok kerülnek elő. Jézus búcsúbeszédéből idézünk: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat – mondja az Úr. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki veletek marad mindörökké, alleluja” (Jn 14,15-16).
Elsőszülött testvérünk velünk szeretne maradni. Ennek feltételét és módját ismerhettük meg a communióban. „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat – mondja az Úr.” A feltétel tehát az engedelmesség. Ez elsősorban nem az érzelmi szeretetben valósul meg, hanem a «tett
szeretetben». Tegyük meg tehát, amit Jézus parancsolt: «Vegyétek és egyétek…» A mód pedig ez: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki veletek marad mindörökké, alleluja.” Urunk működését a Vigasztaló teljesíti be – az Oltáriszentséggel kapcsolatban is. Hiszen a pap a III. kánonban így imádkozik: «Add, hogy mi, akik az ő testét és vérét magunkhoz vesszük, Szentlelkével eltelve egy test és egy lélek legyünk Krisztusban.»
Testvérem! A velünk maradó Lélek segítsen minket a szentmisén való helyes részvételben. A Vigasztaló örökké velünk marad, ezért abban is segítsen, hogy a következő generáció is megélje ezt. MESTEREM! KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM MARADTÁL. LELKEDDEL IRÁNYÍTS, HOGY MEGTEGYEM AKARATODAT ÉS A SZENTÁLDOZÁS ÖSSZEKAPCSOLJON ENGEM TESTVÉREIMMEL!

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.