Testvérem! A húsvéti szent három naphoz közeledve, ami Krisztus földi küldetésének csúcspontja, a szentmise legkiemelkedőbb részéről, a kánonról szeretnék röviden megemlékezni. „Ennek az imádságnak az az értelme, hogy az egész közösség csatlakozzék Krisztushoz Isten csodás tetteinek magasztalásában és az áldozat felajánlásában” (RMÁR 54.). Ma ennek a résznek a hivatalos neve: Eukarisztikus ima. Ezzel is a hálaadásra utalunk, hiszen Urunk is nagy hálaadó imádság közt alapította meg az Oltáriszentséget az utolsó vacsorán.
Jézus parancsa így szólt: „Ezt tegyétek!” A papnak tehát Krisztus helyében kell eljárnia. Ennek legősibb leírását Szt. Jusztin (+165) I. Apológiájában találjuk: „Imánk befejezésekor kenyeret, bort és vizet hoznak oda, s az elöljáró – amennyire az erejéből telik – imát és hálaadást mond, és a nép ráfeleli az Ámen-t” (LXVII.5.). Eleinte tehát szabad imádság keretében ismételték meg Jézus alapító szavait, de már a III. század elején állandó alakkal találkozunk. A latin liturgiában a VI. századtól 1970-ig csak a «Római (vagy 1.) kánont» imádkozták. A liturgikus reform óta, hál’ Istennek, a pap több eukarisztikus ima közül választhat. A liturgikus rendelkezések segítenek a választásban: „A 2. inkább köznapra való. … A 4. az üdvtörténet teljesebb összefoglalását nyújtja” (RMÁR 322.).
Testvérem! „Az eukarisztikus ima megköveteli, hogy mindenki tisztelettel és csendben hallgassa, illetve a beiktatott akklamációkkal vegyen részt benne” (RMÁR 55.). Igyekezzünk így bekapcsolódni a kánonba, hogy megvalósulhasson Jézus kijelentése: „Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok” (Jn 12,32)

[†M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.