Évközi 2. vasárnap

Testvérem! A mai olvasmány a gyermek Sámuel útját mutatja be,
hogyan jut el az Isten közeledésére adott helyes válaszadásra, az
«igen» kimondására. A válaszos zsoltár nekünk akar segíteni a
helyes válaszadásban. Jeremiás, amikor megtapasztalta az Úr
segítségét, közeledését, a 39. zsoltárban leírtak szerint reagál. (A zsidó
levél is idézi Jézusra alkalmazva: 10,5-7) Feladatunk, hogy tanuljunk a
prófétától!
Jeremiás ezt tapasztalta: „Ő lehajolt hozzám. Új éneket adott az
ajkamra, Istenünknek zengő éneket.” Ha Isten megsegítette, akkor már
nem a régi, kérő éneket, hanem az új, hálaadó éneket kell énekelnie.
A szóbeli hálaadás mellett más feladata is van: „Sem véres, sem
ételáldozat nem kellett neked. … Íme, eljövök, Uram, hogy teljesítsem
azt, amit kívánsz.” A találkozás után már kevés csak áldozatot
bemutatnia; (külső cselekedet) igazi áldozatot, az engedelmesség
áldozatát akarja felajánlani (a belső formálása).
Testvérem! Tanuljunk tehát Jeremiástól és a gyermek Sámueltől:
„Várva vártam az Urat.” A helyes magatartásra fel kell készülnünk,
gyakorolnunk kell azt. Utána, ha már készen állunk, – „fülemet
azonban megnyitottad” – akkor mi is így fogunk imádkozni: „Erre
vágyom, Istenem, törvényed szívemet örömmel tölti el.” AZ «IGEN»
MONDÁS ÁLDOZATA VALÓBAN MINDENKINEK NEHÉZ. DE A HELYES
MAGATARTÁS, A KRISZTUS-KÖVETÉS ÚTJA CSAK EZ LEHET.

[M.a.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.