A Szentírás tanúsága szerint Salamon „bölcsebb volt minden embernél.” (1Kir 5,11) „Minden népből jöttek hallgatni Salamon bölcsességét.” (1Kir 5,14) A mai olvasmányból megtudjuk, hogy Salamon minek köszönhette ezt. Salamon tudatában volt annak, hogy „még kicsiny gyermek vagyok és tapasztalatlan az ügyek intézésében.” (1Kir 3,7) Tudja, hogy segítségre van szüksége. Másrészt az volt fontos neki, hogy „igazságot tudjon szolgáltatni népének.” (1Kir 3,9a) „Tetszett az Úrnak ez a beszéd,” (1Kir 3,10) mert nem magának kért valamit (Vö.: 1Kir 3,11), hanem feladatának, kötelességének teljesítéséhez kért segítséget. Ezért Isten teljesítette kérését: „Bölcs és igazságszerető szívet adok neked.” (1Kir 3,12) A bölcsességet csak Istentől ajándékba kaphatja meg az ember. A bölcsesség szót a Szentírásban eredetileg így olvassuk „halló szív”. Valóban akkor vagyunk bölcsek, ha meghalljuk, vagyis engedelmesek vagyunk Isten akaratának és egész bensőkkel ráhangolódunk (szív, azaz gondolat, érzés, akarat). Páratlan kitüntetés érte Salamont, amikor az Úr így szólt hozzá: „Kérj bármit, és én megadom neked.” (1Kir 3,5) Isten Fia, Jézus által nekünk is felkínálja ezt a lehetőséget: „Aki kér, az kap.” (Mt 7,8) Éljünk tehát a lehetőséggel, és valóban azt kérjük, ami számunkra is a leglényegesebb, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között (1Kir 3,9).

[D.F.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

A mai olvasmány első mondata világosan tanítja, hogy minden Istené: „A mindenségnek nincs más gondviselő Istene.” (Bölcs 12,13) Töltsön el ezért határtalan öröm minket, mert ebből egyértelműen következik: Te is, én is, mindannyian Istené vagyunk. Ha tovább olvasod a Bölcsesség könyvét, megbizonyosodhatsz az állításról. A sajátjára mindenki vigyáz. Lehet valaki kényúr, de otthon, az egészen más. Isten „korlátlan Úr” (Bölcs 12,16) Ő biztosan tudja, hogy övé az utolsó szó, ezért tud türelmes lenni hozzánk. „Hatalmad akkor sújt, amikor akarod.” (Bölcs 12,18b), mégis „erőd fékezve kímélettel ítélsz és vezetsz.” (Bölcs 12,18a) Vigyáz ránk, mert övéi vagyunk. A mi nagyságunk alapja tehát az, hogy Istené vagyunk. Adjon biztonságot földi vándorlásunk idejére. Isten azt akarja, hogy hasonlítsunk hozzá. „Arra oktatsz minket, népedet, hogy mindig emberséges legyen és igaz.” (Bölcs 12,19a) Vigyázzunk tehát mi is embertestvéreinkre és környezetünkre, ahogyan ezt sokszor Ferenc pápa is mondja. Érezzük magunkénak a mindenséget, mert ezzel megvalósíthatjuk Isten szándékát: „Jó reményt is öntesz gyermekeidbe.” (Bölcs 12,19b)

[D.F.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Egy ószövetségi család számára a legnagyobb csapás a gyermektelenség volt. „Még gyermekemben sem láthatom meg a Megváltót!” Ilyen esetben emberileg érthető lenne, ha életunttá, magukba zárkózókká váltak volna. A mai olvasmányban egészen másról hallunk. Amikor Elizeus Sunámban járt, „lakott ott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához.” (2Kir 4,8b) Nemcsak a szokásos kényelmet biztosította az átutazóknak – a lapos tetőre sátrat állítottak –, hanem „rendezzünk be neki a tetőn egy kis szobát . . . ahányszor csak betér hozzánk, ott szálljon meg.” (2Kir 4,11) Erről az asszonyról a próféta szolgája így nyilatkozik: „Nincs neki fia, és a férje öreg!” (2Kir 4,14b) Ez a gyermektelen asszony nem temetkezett fájdalmába, hanem Isten akarata szerint szolgálta testvéreit. Meg is kapta jutalmát: „Egy esztendő elteltével ilyen idő tájt fiút dajkálsz.” (2Kir 4,16a) Mindannyiunk életében vannak ma is nehézségek. Rajtunk áll, hogy mit teszünk. Ha elzárkózunk társainktól, csak elmélyítjük a bajt. Ha keressük egymást, ha barátságot kötünk, személyes kapcsolatokat építünk, akkor Isten megszabadít nehézségeinktől. Bízzunk mennyei Atyánkban és nyissunk testvéreink felé!

[D.F.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Jeremiás próféta az ószövetségi Szentírás egyik nagy alakja. Félénk természete ellenére teljesíti az úr parancsát: hirdeti Isten büntetését. Belső vívódásait is leírta könyvében, ezeket „Jeremiás vallomásai” néven emlegetik. A mai olvasmányban egy ilyenből hallunk részletet. Jeremiás életét megkeserítik az ellene való áskálódások: „Hát hogyha lépre csalhatnánk valamiképp.” (Jer 20,10b) Volt barátai beszélnek így, (Vö. Jer 20,10a) ő mégis Istenben bízik: „Az Úr erős harcosként mellettem áll.” (Jer 20,11). A látszat ugyan más (Jeremiás kalodában ül), mégis biztos a sikerben: „Mert most én színed elé tártam ügyemet!” (Jer 20,12) Isten hűségébe vetett bizalmát azzal is kimutatja, hogy ebben a helyzeteben Isten dicsőítésébe kezd: „Énekeljetek az Úrnak, zengjétek az Úr dicséretét, mert minden gonosz hatalomtól megmenti szolgái életét!” (Jer 20,13). Jeremiás belső szenvedésében Istenhez fordult, imádságban beszélte meg Vele gondjait. Nekünk is, ha hűségesen akarunk járni Isten útján, sok kemény harcot kell kiállnunk. Ő helytállt, bár még nem ismerhette Jézust. Példája nyomán merjünk mi is bizalommal Istenre hagyatkozni és a szorongatás idején is bátran dicsőítsük Istent.

[D.F.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.

Melkizedek „Sálem királya, kenyeret és bort ajánlott föl.” (Ter 14,18a) Lehet ez a szeretetből való megvendégelés mozdulata, de mélyebb mondanivalót is találhatunk benne. Nekünk keresztényeknek alapvető élményünk a kenyér és bor asztalához való letelepedés. Melkizedek áldozata azonban többre is figyelmeztet. „Ábrahám győzelmet aratott az ellenség fölött.” (Ter 14,17,) Innen tér haza, amikor Melkizedek elébe jön és így szól: „Áldott legyen a fölséges Isten, akinek segítségével kezedbe estek ellenségeid!” (Ter 14,20) Istent áldani egyszerűbben azt jelenti: hálát adni. Ábrahám győzelme a megváltás előképe. A megváltó keresztáldozat jelenítődik meg a szentmisében. Krisztus győzelmet aratott a bűn fölött és most mi a szentmisében hálát adunk Istennek a győzelemért. (Ezért a szentmise görög neve eucharisztia, azaz hálaadás). Tudatosítsuk tehát magunkban, hogy nekünk is áldanunk kell Istent a megszabadulásért. Ma, az Oltáriszentség ünnepén – Úrnapján – készülve a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, vegyük észre, hogy a szentmise áldozat, melynek bemutatása pap által történik, mint Melkizedek, aki „a fölséges Isten papja volt.” (Ter 14,18b) Töltse el öröm szívünket, hogy vannak papjaink és igyekezzünk értük imádkozni és mindig úgy venni részt a szentmisén, mint az Atyának felajánlott áldozaton!

[D.F.]

A Havas Boldogasszony Hírlevél teljes száma itt érhető el.